Műhely hírek online

m ű h e l y  h í r e k  o n l i n e

2013. január 24 .,  összeállította: zsupos dóra

Műhely hírek online

Az MSMME műhely hírek online netmagazinja sérült alkotók művészeti tevékenységét mutatja be. Róluk, értük, nekik, nektek!

Január

2013. januárját írjuk. Véget értek az ünnepek, a karácsonyfák elgyötört bódulatban visszavonultak az erdőkbe, elbúcsúztattuk az óévet, és immár újult erővel vetjük be magunkat a dolgos hétköznapok közé.

Kívánunk minden régi és leendő MSMME Tagnak kreatív, innovatív ötletekben gazdag, kitartással teli boldog újévet! Találkozzunk idén is!

Keresetlen szavak

Azt hiszem, Asztalos Zsoltot olvasóinak már nem kell bemutatnunk… Fogadjátok Elnök úr évindító biztató szavait!

Az MSMME túlélte a 25. évét, jöhet egy újabb – s már most tudjuk, 2013. új kihívásokat tartogat, és új lehetőségeket hoz. De mit várhatunk, mit várhatnak tagjaink ettől az évtől? Nézzük az optimista forgatókönyvet…

Az Egyesület működik – hol így, hol úgy, de működik, – szervezünk, rendezünk, (január van még, most épp tervezünk), lassan elkészül ez évi programtervünk…

Meghirdetjük szokásos márciusi tanfolyamunkat, aki filmezést, mozgásszínházat, és társastáncot szeretne tanulni, továbbá francia és bolgár kollégákkal együtt dogozni, jöjjön Egerbe! Jöhet az is, aki egyszerűen csak kiégett, és szeretne töltődni…

Ekkorra már birtokba vesszük új egri központunkat is, bár a Special Arts Galéria nyitását csak őszre tervezzük.

Nyílt titok már egy ideje, hogy a NESZ május végén a pécsi Kodály Központban lép színpadra St. Martinnal. Nem mindennapi lehetőség, amellyel azoknak is élni kellene, akik korábban a zenekar tagjai voltak, de aztán elmaradtak. Azért gondoljunk csak bele, vannak sérült alkotók, akiknek megadatott, hogy az elmúlt években a debreceni Kölcsey Központban, a Pécsi Nemzeti Színházban, (és sorolhatnám tovább a színházakat), most a Kodályban lépjenek színpadra – kevesek ismerik ezt az érést. Mindenesetre kihívás lesz a zenekarnak is, a Műhelynek is…

S ha már a kihívásoknál tartunk… 2013. ismét egy fontos dátum a fesztiválok sorában. A 25. országos után ugyanis a 10. nemzetközi speciális művészeti fesztiválra készülünk. Ezúttal egy olyan városban, ahol eddig nem jártunk – Kecskeméttel már megkezdődtek a tárgyalások, s június utolsó hétvégéjére borítékolható az extázis…

De nemcsak a nemzetközi találkozó10 éves, hanem a NESZ is, - ugye emlékszünk a szekszárdi fesztiváli bemutatkozásra? – és még ha mindehhez hozzávesszük, hogy az alkotótáborok 1993-ban indultak, ismét egy kerek szám tűnik fel: 20.

És itt van az 5. filmszemle is.

Művészeti táborainkkal nagy terveink vannak: nyaralni hívjuk tagjainkat a Balatonra (az Erzsébet program adta kedvezményekkel), hogy ott aztán a művészetekbe is belekóstoljanak egy kicsit. Ha a hír igaz, Fonyódliget ismét kitárja kapuit…

Akik visszatérők, tudják, mi várja őket: vízpart (sekély e kéj), vitorlázás (viharos napokon), esti bulik (kell a szétesés), no meg a műhelyek… Szóval nem csak a coca-colával lehet feltöltődni!

Egyesek szerint vannak helyek, hol karnyújtásnyira vannak a csillagok… Hisszük, hogy a Speciális Művészeti Műhely ez évi programjai ilyen „helyek” lesznek.

Asztalos Zsolt, elnök, MSMME

Egy bögre kávé…

„Az emlékezéshez nem emlék, hanem szeretet kell ()…” Az év első Műhely Hírek Online számában egy kis merengésre invitálunk benneteket. Iszák Anna, balmazújvárosi kollegina számba vette azt az elmúlt 22 évnyi megtapasztalást, kihívást, munkát és örömet, melyet az Egyesület rendezvényei jelentenek számára. Fogjunk hát kezünkbe egy bögre forró kávét, és kortyoljunk bele Anci gondolataiba!

Levél Neked!

Június vége, nyáridő. Saint-Gracien utcáin fúj a szél. Munkába siető tarka-barka népek, mindenféle náció.

Hogy hogyan kerültem ide, mit keresek itt? Van egy kis időd? Elmesélem.

Alföldi születésű vagyok, a „Hortobágy mellyékén” születtem. Ugyan ott, ahol Veres Péter is. Sok évvel ezelőtt a sors úgy akarta, hogy a nagyháti intézetben kapjak munkát, mint nevelő.

Péter bácsi azt írta az egyik versében: „azt mondta egyszer valaki, úgy mondják egy görög bölcs, adjatok egy szilárd pontot és kifordítom sarkából a világot. Én megtaláltam ezt a pontot, legalább is önmagam számára.”

Hát én is megtaláltam a magam szilárd pontját, s ez a munkám, amelyet az elmúlt 22 évben végeztem.

Kezdőként egy tapasztalt kolléganő mellett színjátszók munkájába kapcsolódtam be. Az akkori intézményvezetőnk elküldött bennünket Szekszárdra, a Műhely első szakmai továbbképzésére. Nem tudom, vajon Okányban dolgoznak-e még azok a kollégák, akikkel akkor együtt voltunk? Tudom, változik a világ! Ez még egy jegyzetelős továbbképzés volt. Majd a következő évben, Egerben voltunk színjátszók továbbképzésén, amelyet akkor Venczel Valentin vezetett.

Azt kérdezed, hogy akkor hogyan kerültem közelebb a tánchoz? A regölyiek tehetnek róla, hidd el, minden velük kezdődött! Emlékszel? A kezdetekben külön voltak a találkozók: Egerben a Népdal-néptánc, Tamásiban a Színjátszók és versmondók, Balmazújvárosban a Képzőművészeti kiállítás. Hát engem egy tamási találkozón ért a sokk-hatás! A rendezvény megnyitóján a regölyi intézmény ellátottai Dunai Attila és Szakály Ági irányításával Palotást táncoltak. És akkor valami megmozdult bennem! Nem tudok táncolni, soha nem tanultam, de úgy éreztem ott és akkor, hogy ezt akarom én is csinálni. Amikor hazaérve az intézményünkben elmondtam, hogy mit szeretnék, hát… a munkatársak körében nem volt túl nagy a lelkesedés. „Édes kis szívem, hát mit gondolsz te, hogy ezek a gyerekek majd felállnak neked a színpadra táncolni? Örülj, ha el nem szaladnak!” Ismerős? Lehet, hogy neked is voltak hasonló élményeid? Paraszti családból való vagyok. Konok és akaratos. Már pedig én akkor is megpróbálom!

Emlékszem az első Bécsi keringőre. Úr Isten! Milyen büszke voltam! Szedett-vedett ruhákban, és csak néhány lépésből, de megcsinálták!

Jaj, tudod, nem megy nekem az írás, hadoválok itt össze-vissza, mert annyi emlék, annyi élmény tolul fel bennem! „Hanyas vagy? Kilencszázas? Akkor mi fél szavakból is megértjük egymást!” Biztos neked is számos emléked van. Nem ülünk össze egyszer? Biztos lenne miről beszélgetnünk!

Akkoriban még jobban gurult a szekér, el tudtam érni, hogy elküldjenek a Műhely által szervezett és most már Egerben megrendezett Szakmai továbbképzésekre. Tudod, mondtam, nem tanultam táncolni. Ezért nagy segítség, nagy öröm volt számomra minden évben az az egy hét, amit ott eltölthettem veletek. Béla bácsitól tanultam mindent, a lelkesedésem vitt előre és sokat jelentett a veletek való tapasztalatcsere is.

Ma, ha visszanézem a kezdeti próbálkozásokat, látom, hogy mennyit fejlődtünk tánctudásban, megjelenésben, színpadi mozgásban, stílusban. Emlékszem, minden fesztiválon szorongva vártam a regölyiek fellépését. Ők voltak számomra a mérce. Aztán egyszer csak honnan, honnan nem, jött egy új csapat: a tarpaiak. Atyámfia! De jók! Most már két csapatra kellett odafigyelnem!

Eközben a csoportom csapattá érett! Felvettük a Wywaras nevet (amely Újváros latin neve). Minden fesztiválon izgalommal várták Béla bácsit, mert ahogyan nekem, úgy nekik is nagyon fontos, hogy ő mit mond a munkájukról.

Repülnek az évek. Összefolynak az emlékek. Észre sem veszem és már a pécsi Nemzeti Színház színpadán állunk. Kincs Alexa + Youth in Action + Wywaras = siker! Nem tudom szavakba foglalni, mit éreztem. Büszkeség! Igen, büszke vagyok a csapatomra! És azokra a hitetlenekre gondoltam, akik munkám során számtalanszor akarták nekem megmagyarázni a fogyatékosság korlátait. Ezzel szemben itt állnak ők, és francia-lengyel sorstársaikkal, egy hozzáértő vezető, Kincs Alexa irányításával egy csodát hívtak életre – A szerelem évszakai. Fantasztikus! Szerintem! Szerinted? Mert tudod, én elfogult vagyok! Úgy éreztem ott, ha eddig és nem tovább, akkor is többet értem el, mint amennyit remélni mertem volna.

Június vége, hűvös nyár, Párizs utcáin sétálunk a táncosaimmal. A Műhely és francia partner szervezete meghívására érkeztünk ide egy Nemzetközi Kulturális Fesztiválra. Színes fények, nyüzsgő, vidám emberek, Eiffel torony, sétahajó a Szajnán, történelem óra a Versailles-i kastélyban (köszönjük Zsolt!) és még mennyi-mennyi minden!

Tudod, nekem is van egy Bakkkancs-listám, elég hosszú! Azon az egyik tétel: Párizst látni és…

Nos, hála a Műhelynek, ezt a tételt kipipálhatom, még pedig úgy, hogy a munkám révén juthattam el oda.

Tudom, semmi értelme annak, amit itt összeírogattam, de te talán így is megérted. Az utam során számtalan jó embert sodort mellém a sors. Köszönet érte!

Te hogy állsz a tervek készítésével? Én nem igazán merek tervezni, csak teszem a dolgom. Nem tudom, te hogy vagy vele, de én azt remélem, hogy Zsolt is a konok fajtából való és nem hagyja a Műhelyt az ebek harmincadjára! Mert igen is, szükségünk van rá, jobban, mint valaha. Kell nekünk ez a biztos pont, hogy együtt kifordítsuk sarkából a világot!

Figyelj csak! Ha összefutunk, szólíts meg nyugodtan, ha van időd én szívesen mesélek neked, és biztosan sok mindent mondhatnál te is nekem.

Hát… Örülök, hogy meghallgattál!

Baráti üdvözlettel:

Iszák Anna, Balmazújváros

A Wywaras Dance Group táncosai a következő kisvideó főszereplői, a filmen látható előadás bemutatásra került többek között az MSMME 2012-es kulturális fesztiválján, valamint Párizsban, a „Tolerancia és Különbözőség” Nemzetközi Művészeti Fesztiválon. A balmazújvárosi csapatnak gratulálunk, az Ösvényfilm Stúdiónak pedig köszönjük a filmet!

http://www.youtube.com/watch?v=6MGCUSQ5g7Q

Titkok kulcsa

Nem kellenek a megálmodott álmok, a semmibe vesző szavak. De kell a képzelet, a kaland, a misztérium. Fábián Gábor tárháza végtelen mindazok számára, akik a lehetetlent kutatják…

Fábián Gábor és az egyedülálló képszínház

Zsira – Ez egy zárt világ, ahol néha megnyílik a végtelen: megnéztük, hogyan dolgozik az Alternatív Képszínház Zsirán, az értelmi fogyatékosok otthonában.

Fábián Gábor vezetésével most készül az Örök visszatérés című előadás. Ha szerda, akkor képszínházi próba az értelmi fogyatékosok otthonában, amelynek fenntartója január elsejétől már nem a fővárosi önkormányzat, hanem az állam, illetve az állam által létrehozott központi szervezet.

Egyelőre sok a bizonytalanság, de az már most bizonyos, hogy erőteljes költségvetési megszorítások várhatók. Hollósi Péter, az intézmény igazgatója bízik az új fenntartóval megkezdett tárgyalások eredményességében; de mindenekelőtt abban, hogy az otthon szolgáltatásainak színvonalából – az emberhez méltó élet lehetőségéből – nem kell engedniük. A zsirai otthonban olyan értelmileg akadályozott felnőttek élnek, akik egyáltalán nem, vagy csak korlátozott mértékben képesek dönteni a saját sorsukról. A felelősség tehát nagy: nemcsak az egyéné, hanem a társadalomé is.

Hollósi Péter szerint a másik elfogadásának tekintetében példát vehetnénk az otthon lakóitól: manapság, amikor gyakori a megbélyegzés, növekszik az intolerancia, erre különösen nagy szükség volna. Ez egy zárt világ, ahol a betérőnek mégis a nyitottság jelenti az első és alapvető élményt. A kukucskaszínpaddal fölszerelt színházteremben már tart az Örök visszatérés próbája, amikor megérkezünk. A készülő előadás – nevezzük beavatásnak, szertartásnak, sorsjátéknak – ott kezdődik, ahol a legutóbbi bemutató, Az elhagyott madár véget ér. (Ez az a nagy mélységeket felszakító előadás, amellyel a zsirai Alternatív Képszínház – ahogy arról beszámoltunk – országos arany minősítést kapott a vasvári színjátszó találkozón.)

Fábián Gábor, filmes és képzőművész, az otthon mentálhigiénés munkatársa, az Alternatív Képszínház létrehozója és vezetője azt mondja, a munkának ezt a szakaszát ne is próbának nevezzük, hanem inkább közös alkotásnak, amely mindig egy „ősképből” indul el és virágzik ki a bemutatóra. (Gábor meg is mutatja azt a rajzot a nyíló kapuval, amelyet egy utazás alkalmával vetett papírra, ami épp a kezébe akadt.)

A próbafolyamat akkor kezdődik, amikor minden részlet a helyére került, és megkezdődhet a gyakorlás. „Ki van még angyal? (Tulajdonképpen nem angyal, hanem madár.) Kati, Icus... Lackó, gyere! Mehet, gyerekek. Szétnyílik a kapu, kifordul. Aztán szépen visszazár. Nagyon ügyesek vagytok”, szól az instrukció, és máris megteremtődik az a képekből, zenéből, mozdulatokból, fényekből, tekintetekből épülő világ, amelyhez hasonlót ritkán látni a színpadon.

„Karcsi, ébredj! Kiszúrod a csajt. Kézérintés. Ez az, szép! A hetedik te magad leszel. Kitaláltam egy új képet, megmutatom. Egymás szemére vigyázzatok.” Az otthon lakóira a színpadon, az egyenrangú játékban is az otthon munkatársai vigyáznak; észrevétlenül.

Ha szerda, akkor képszínház-próba. A kapu kinyílik, visszazárul.

Ez igazi közös munka, hangsúlyozza Fábián Gábor, az Örök visszatérés díszlete Sodics Pétert dicséri. A képszínház hatással van a játékosokra is. Szenger László (Lacika, az elhagyott madár) például nemrég még egyáltalán nem kommunikált a külvilággal. Mára kinyílt: madárnyelven, teljes valójával beszél.

Ölbei Lívia, Vas Népe Online

NESZerelem

2012. novemberében Székesfehérvár és az Ezredéves Speciális Iskola tanulói és dolgozói ölelték keblükre a Nemzeti Színkottás Zenekart az év utolsó felkészítő táborában. A helyi csapatot erősíti lehengerlő személyiségével Kováriné Bujdosó Lilla, aki szervezőként is megállta helyét. Köszönet érte!

Élménybeszámoló Ezredéves szemmel!

Milyen is volt a székesfehérvári NESZ tábor? Nehéz leírni.

Hatalmas várakozás, szervezés, szaladgálás, rengeteg telefon előzte meg azt a napot, melyen végre ismét találkozhattunk, itt nálunk, Székesfehérváron.

2012. november 26-án már nagyon izgultam, alig vártam, hogy 9 óra 30- at mutasson az óra és végre elinduljunk a Türr István Képző Központba, ahova a mi csapatunk érkezett meg először. Vagy még se?

Két autó is állt már a parkolóba, megérkezett Tordas és Regöly is. Megnyugodtam, hiszen ez azt jelentette, nem csak mi vártuk már nagyon ezt a találkozást.

Szépen, lassan megérkezett mindenki. A szeretet, mely ezt a családot összefogja, élteti, mind benne rejlett azokba az ölelésekbe, melyek ezt a délelőttöt jellemezték.

Délután Elnök úr és Igazgató asszony megnyitó beszéde után, egy rövid műsorral kedveskedtünk a tábor résztvevőinek. Mindenki azonnal szívébe zárta Anitát, aki az Ezredéves Iskola énekes pacsirtája.

Kezdődhetett a munka!

Minden nap készültünk, próbáltunk, zenéltünk, bohóckodtunk, kicsit vitáztunk. A hétben minden benne volt, ami egy jó táborban benne kell, hogy legyen. Az estéinket kitöltötte a felhőtlen jó kedv, a zene, a tánc, a buli.

Szerdán este, édesanyám 60 éves volt. Meglepetés bulit szerveztem neki, hiszen ő a „NESZesek édesanyja”. Tíz évig ő is jelen volt minden táboron, segített, tanított, meghallgatott bárkit, akinek szüksége volt rá. Mindenki nagyon szerette (most már megérdemelt nyugdíjas napjait töltögeti).

Aztán eljött a csütörtök, a várva várt koncert. Kolleganőim, barátaim, segítőim, mind- mind azon fáradoztak, hogy minél több ember vegyen részt ezen a koncerten, hallhassa a csodát, melyet e zenekar képvisel.

Köszönet a színház dolgozóinak, hiszen segítőkészségük példamutató volt mindenkinek.

Nagyon izgultam, ki- be szaladgáltam, hogy minden rendben van-e, fogynak-e a jegyek, megérkezik –e mindenki. Mire színpadra értem, már teljes volt az izgalom és az idegesség.

Megkezdődött a műsor, szétment a függöny. Megnyugodtam, boldog és elégedett voltam. Lenéztem a nézőtérre, amely majdnem teljesen megtelt. Azt hiszem mosolyogtam, vagy legalábbis úgy emlékszem. Gyönyörű, sikeres, tapsviharos koncertet adtunk a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.

A színház aulájában, szinte mindenki megállított, gratulált, megköszönte, hogy eljöhetett, részt vehetett ebben az élményben. Gyerekek, felnőttek, képviselők, szervezetek, mind- mind köszönetüket és gratulációikat fejezték ki, még napokkal a tábor után is.

A vacsora, melyet a Castrum étteremben fogyasztottunk, egy újabb felejthetetlen élményt nyújtott mindenkinek. Amikor az asztalra kerültek, a hússal, körettel, savanyúsággal, gyümölcsökkel megrakott hatalmas fa tálak, mindenki csak ámult- bámult, majd jól megtömte a bendőjét.

Aztán az örömbe, vegyült egy kis ürüm is, de vagyunk olyan erősek, együtt, így a nagy család, hogy ezen is túl tudjuk tenni magunkat.

Az esti bulik a lakókkal, zenélés, éneklés, beszélgetések a felkészítőkkel, az élménybeszámolók, vagy tanulmányi megbeszélések, mind remek hangulatban, jó kedvben zajlott, mely feltöltött energiával, pozitív élményekkel, szeretettel.

Ez a csapat a bizonyíték arra, hogy tud ötven ember még úgy együtt dolgozni, hogy nincs közöttük féltékenység, ármánykodás, furakodás, csak szeretet, megértés és segítőkészség. Minden tábor visszaadja a hitemet, hogy vannak még olyan emberek, pedagógusok, akiknek csak a gyerekek, fiatalok életének jobbá és teljesebbé tétele a célja, nem töri meg őket semmi és senki, zenélnek, szeretnek, dolgoznak kitartóan.

A NESZ egy ilyen család, melytől mindig sírva válunk el, és lelkünkben már készülünk a következő találkozásra.

„Csináld azt, ami boldoggá tesz. Legyél azzal, akivel jól érzed magad. Nevess, amíg lélegzel, szeress, amíg élsz!”

Viszont látásra 2013- ban Pécsett!

Kováriné Bujdosó Lilla, Székesfehérvár

www.msmme-hu

Ezúton szeretnénk közhírré tenni, hogy Egyesületünk honlapja megújult! Régi elérhetőségünkön, de frissült tartalommal, újdonságokkal várjuk az oldalunkra látogatókat!

Gyere, és nézd meg kisfilmjeinket, rendezvényeink fotóit, vagy válogass kulturális programtervünkből…

Szövegelj!

A Hangadók Zenekar „piacra dobta” első saját szerzeményét, melyet a banda rajongói már kívülről fújnak a koncerteken. Trócsányi Gergelyt, a Hangadók zenei vezetőjét kérdeztük szövegen innen és túl…

Kérésünkre Gergő elmondta, a saját dal ötlete Zsirán született meg, a Magyar Dal Napján. A jeles napon a Hangadók is színpadra lépett, s míg a fellépésre vártak, sikerült produktívan kihasználniuk a holtidőt. Pallagi Attila (a zenekar gitáros-segítője) és Gergő rég tervezték már, hogy a Hangadók ötleteiből, gondolataiból saját szerzemények szülessenek.

Gergőtől tudjuk azt is, hogy a fiatalok bátran próbálgatják szárnyaikat, szövegeket írnak, akkordmeneteket találnak ki, melyet a zenei vezetők átfésülnek, javítgatnak, de kijelenthetjük: ez már igazi közös műhelymunka!

A banda tervezi a saját felvétel megjelenését is idén, mindemellett pedig minél több helyre szeretnének eljutni megújuló koncertprogramjukkal.

Emlékeztetőül írom, hogy a Hangadók tavaly részt vett Cork-ban, Írországban az Európai Dalfesztiválon, ahol osztatlan sikert értek el. Az előkészületet, az utazást, a szerzett élményeket osztják meg velünk a Zenekar tagjai és segítői a következő kisfilmben:

http://www.youtube.com/watch?v=Z0m85tScmE0

Gratulálunk, és további sikereket kívánunk a Hangadóknak!

Aktuális

Március első hetében ismételten megrendezésre kerül Speciális Szakmai Tanfolyamunk, melyre szeretettel várjuk az érdeklődőket!

Bizonyára nem csak engem foglalkoztat a kérdés, hogyan valósítható meg a filmezésen belül a tánc, a mozgás, és a színház?! Ha többet szeretnél megtudni, légy résen a részletekért, vagy látogass el honlapunkra (www.msmme.hu)! ;)

2013 – előtte, közben, utána

Néhány évvel ezelőtt – még loknis hajú bakfisként -, 1999-ben kíváncsisággal vegyült félelemmel vártam az Armageddont. Eljött az éjfél, új nap virradt, újesztendő vette kezdetét, a tél nem volt hidegebb, mint máskor, s a tavasz is csak    elérkezett.
Egy hónappal ezelőtt – immár gyakorló felnőttként – ismét vártam. Magamban készülődtem az elképzelhetetlen végre. Emlékmorzsákat szórtam szerte a földön, hátha valaki majd megtalálja, s csipegetve jóllakja életem falatkáit.
De megint megúsztuk, túléltük december 20-át, és vele együtt a 2012-es évet.

Modern nőnek tartom magam, így pszichológusok segítségével könnyedén feldolgozom, hogy huszonöt évem alatt kétszer akart a világ véget vetni önnön létének. Akár fel is háborodhatnék, de a túlzott mimika ráncokat okoz, s erre végképp nincs szükségem. Ha igazán babonás volnék – ami ugye nem vagyok – én magam is véget vetettem volna éltemnek nem is oly régen. Világvégék jönnek-mennek, erre tessék, újabb csapás: a 13-as szám… 365 napig újra szoronghatunk mennyi balszerencsét s rontást hozhat ránk e közhiedelemben oly megvetett számjegy!

Jézusnak nem jött be, és Napóleont is kitörte a frász, de én hiszek a 13-ban. Bontsuk meg, és bízzuk a számmisztikára: 3 királyfi, 3 kismalac, 3 próba, 3 év az MSMME-nél. Adjuk össze, 1+3=4, pontosan ennyi országban jártam a tavalyi évben. 13, ennyi idős korom óta álmodom Londonról, az újságírásról, a szőke hajról. 3-ból 3 teljesítve. 13, éppen eggyel több, mint 12, mely jelen esetben az egy évre lebontható hónapjaink száma. Ennyi időm van arra, hogy bebizonyítsam magamnak, valóban jó úton járok. A 13 duplája 26, mely egészen véletlenül kulturális fesztiválunk idei sorszáma, s ennyi idős leszek én, ha a sors kedve úgy tartja. S ne feledjük: 3 a magyar igazság is…

Nekem még nincs bakancslistám, de ha volna, most néhány dolgot kipipálnék.

„Azok által méretünk meg, kik hozzánk mérik magukat.” Generációm az elégedetlenségtől bűzlik, torkukat az elnyomás sava marja, s én önhitten fittyet hányok nyomorukra. Köszönöm, nekem most jó. Éljen 2013!

Dórike